A figyelmetlenségem miatt történt. A keresőbe írtam valamit és véletlenül kattintottam rá arra az oldalra. Beszélgetések, vélemények mentek ott. Fórumozott a nép. Nem szoktam ezekre az oldalakra sok időt szánni, mert előbb-utóbb jön valaki a fanyar, életunt, piszkálódó véleményével, elveszi a kedvem hosszú időre.
De épp egy érdekes témára kattintottam és persze, el is felejtettem a kiindulást, hogy valami egészen mást kerestem a neten.
Belemélyedtem a téma olvasásába és szép lassan, észrevétlenül végiggörgettem a hozzászólásokat és egyre jobban érdekelt az egész.
A versenybicajos hozzászólásait különösen szerettem, tetszett a stílusa, és végre egy ember, aki helyesen ír, és még a vessző után sem felejti el kitenni a szóközt.
Másnap újra beléptem. Direkt őt kerestem. És hozzászóltam a hozzászólásához. Nem sok idő telt el, jött a válasz. Ez így ment egész délután, de akkor már privátban írtunk egymásnak. Két nap múlva freemail, és innen csak egy ugrás volt az msn. Később ezen változtattunk és jött a fész. Akkor már tudtam Péternek hívják.
Andrást nem én találtam meg, ő szólt hozzá az én hozzászólásaimhoz.
Hogy az istenbe működik ez? Jó páran hozzászóltak az írásomhoz, de azokkal nem foglalkoztam, remek érzékkel választottam ki Andrást. Mondhatnám remek szimattal. De hol itt a szimat? A neten működő virtuális világban nem csak hogy nem érzed a másik illatát, de még a mozdulatait, reakcióit sem érzed és mégis valahonnan előbújik, hogy szimpatikus neked, és egészen másképp közelítesz hozzá, mint a többi fórumozóhoz.
Hihetetlen közelségbe kerültünk pár nap alatt.
Nehezen is tudtam ezzel megbarátkozni, de mégsem olyan nehezen hogy ne örültem volna Gábor nekem küldött versének.
Ez az “ismerkedés”, e három ember megismerése a neten röpke egy hét alatt történt.
Én alapjában véve egy zárkózott, nehezen barátkozó ember vagyok.
Viselkedésemben távolságtartó, nehezen megnyíló, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ott ülök a gépem előtt és velük “beszélgetek”. Az életem része lett a mindennapi csetelés velük. És ebben már ott is van, hogy egy egészen más ember tulajdonságai kezdtek kibontakozni bennem, egy egészen más arcom fedeztem föl. És az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudtam összeegyeztetni ezt a kialakulóban lévő új énemet a régivel. Legalábbis az elején nem.
Hihetetlen közelségbe kerültem ehhez a három férfihoz, úgy hogy először még azt sem tudtam hogy kik ők.
Nyugodt és kiegyensúlyozott világom romokban hevert. Mert azért volt önmarcangolás ám!
Tudni kell hogy egy sok éves házasság van mögöttem, sosem voltak kalandjaim, még flörtjeim sem. Sosem esett nehezemre hűségesnek maradni.
Lehet hogy pont ez miatt testszett ez az egész? De akkor sem normális dolog, háborogtam, hogy idegenekkel ilyen elképesztő közelségbe kerülök!
Viszont képtelen voltam arra, hogy egyetlen napot is kihagyjak.
Így kezdődött ez a közel másfél évig tartó majdnem igaz kapcsolatom e három emberrel.
Hogy miért neveztem el “majdnem igaz” – nak? Erről szól ez blog, ennek a 445 napnak a történetéről.
